Fejezetek a világ pénzügyi történetéből - 2. rész
A velencei kalmár
A Velencei kalmár komoly kérdéseket vet fel mind a gazdaság, mind pedig az antiszemitizmus terén. Vajon az adósok miért késlekednek mindig a visszafizetéssel, különösképpen akkor, ha a kölcsönadó egy nem kedvelt kisebbség körébe tartozik? És vajon az uzsorások miért nem vallanak mégsem kudarcot?
Hogy még tisztább képet kapjunk az uzsorázásról, nem kell visszautaznunk az időben. A Shylock-ok ma is itt járnak közöttünk.
Talán meglepően hangzik, de Európa egyes részein a férfiak várható átlagos élettartama ma is csupán 64 év, ami még a bangladesi átlagot sem éri el. Mindez azt jelenti, hogy a helyi átlag nem éri meg a nyugdíj korhatárt. Ilyen közegben senki sem lehet annyira őrült, hogy megpróbáljon pénzügyi szolgáltatásokat kínálni. Vagy mégis?
De bizony vannak ilyen alakok. Ők az uzsoracápák.
Az uzsoracápák többféle módszert követve igyekeznek meggazdagodni az anyagilag kiszolgáltatott szerencsétlen rétegek kihasználásával. A Shylock-féle uzsorázás modern kori válfajai ma is élnek és virulnak világszerte.
A talán legelterjedtebb módszer, hogy az uzsoracápa addig szedi be a szóbeli megállapodás szerint őt megillető kamatokat, amíg az adós egy összegben vissza nem fizeti az eredetileg kölcsönvett törzstőke teljes összegét. Vagyis minél tovább késlekedünk a tőke visszafizetésével, annál több és több kamatot vagyunk kénytelenek fizetni.
Az előre megszabott időpontban történő pontos törlesztés elmulasztása a világon sehol sem jelent életbiztosítást. És bár manapság már senki sem követelné egy fontnyi húsunkat, az uzsoracápák hasznának meg nem fizetése ettől még fájdalmas következményekkel járhat.
A képlet roppant egyszerű: az uzsoracápának telhetetlennek és könyörtelennek kell lennie, hiszen akár egyetlen kihelyezett hitelösszeg elvesztése is nagy érvágást jelenthet a számára.
Ez is remekül példázza, hogy a reneszánsz Itáliától egészen napjainkig miért is oly utálatos személy az uzsorás, aki bár pénzügyi szolgáltatást nyújt, ám társadalmilag a legkevésbé sem elfogadható áron.
Vajon a kölcsönadók hogyan tudtak felülkerekedni ezen az alapvető problémán? Hiszen, ha túl emberségesek voltak, nem nyertek semmit, ha pedig túl kemények, akkor nem tudták bővíteni ügyfélkörüket. A válasz meglehetősen egyszerű: növekedniük és erősödniük kellett, vagyis ideje volt feltalálni a bankokat!
A 15. századi Itáliában a legfőbb pénzügyi szolgáltatás, a hitelnyújtás lehetővé tette a bankok megalapítását. Ezt a folyamatot legnagyszerűbben talán a Medici család felemelkedése szimbolizálja.
A Medici-korszakban a hitelezés végre felnőttkorba lépett. A kölcsönzés többé nem volt szégyenteljes cselekedet, hanem egy dicsőséges, új erő alapja lett.
A Medicik kápráztató öröksége mindmáig tetten érhető Firenzében. 400 év leforgása alatt a család két francia királynét, és négy pápát adott a világnak.
Medici bank elődje, a pénzváltó
Talán egyetlen más család sem hagyott oly mértékű nyomot egy korszakon, mint a Medicik tették azt a reneszánsszal. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy ők pénzelték a reneszánszt. Patronáltjaik sora Michelangelótól Galileóig terjedt.
A firenzei Uffizi képtár őrzi a család magángyűjteményét, amely minden idők egyik legcsodálatosabb válogatása. A képtár falai között megforduló több millió turista fejében talán meg sem fordul a kérdés, hogy vajon honnan e páratlan gazdagság?
Pedig a válasz egyszerű: a Medicik az Arte de Cambio-nak, azaz a pénzváltók céhének voltak tagjai. Miként a velencei zsidók, ők is az asztalkáik mögött ücsörögve kínálták pénzügyi szolgáltatásukat.
Az első Medici bank a firenzei gyapjúcéhek utcájában, a Via dell’Arte della Lana-n működött
Az 1390-es évekig a Medicik amolyan korabeli maffiaként működtek. Tevékenységük sokkal inkább a piti bűnügyekről, mintsem grandiózus pénzügyi fogásokról volt hírhedt. A bíróság 17 év leforgása alatt öt Medicit ítélt halálra főbenjáró bűnök miatt. A család működését aztán Giovanni di Bicci de Medici szorította legális keretek közé.
Sikerének titka egy zseniális könyvelési fogásban rejlett, amely kiskaput nyitott az érvényben lévő szigorú uzsoratörvényen.
A Medici Bank főkönyveiből egyértelműen kiderül, hogy a készpénznek milyen nagy szerepe volt a korabeli külkereskedelemben. Az egyház továbbra is szigorúan tiltotta a kamatra történő hitelkihelyezést, ám ez nem tántorította el az agyafúrt kereskedőt, hogy az idegen fizetőeszközök átváltásakor kezelési költséget számoljon fel.
Nincs kamat, következésképpen bűn sincs, viszont van pénzváltáskor levont kezelési költség. Ha egy bizonyos kereskedő pénzének átváltása hosszabb időt vett igénybe, akkor a kezelési költség mértéke kis mértékben csökkent.
A Medici bank ugyanezen elgondolás mentén a pénzüket elhelyező ügyfeleknek kockázat címén bizonyos mértékű bónuszt írt jóvá. Természetesen ez is kamat volt, csak éppen szépen becsomagolták az egyház számára, vagyis az uzsorázás immáron banki szolgáltatássá nőtte ki magát.
A Medici Bank sikerét Giovanni di Bicci de Medici „Titkos könyve” foglalja össze. A titok a megosztottságban rejlett. Korábban az itáliai uzsorások akár egyetlen rossz hitelkihelyezéstől is komoly veszteségeket szenvedhettek, a Medicik ezért egy együttműködésen alapuló bankhálózatot hoztak létre, melynek bizonyos mértékben minden tagja független maradhatott a többiektől.
Giovanni irányítása idején a Medici Bankhálózat Firenze után Velencére és Rómára is kiterjedt. Az egyre sokrétűbb szolgáltatást nyújtó hálózat a hitelkihelyezések kockázatának és az adósok kamatterheinek a csökkenését is maga után vonta, ami alapvető különbség az uzsoracápák és a bankok, a Shylock-ok és Medicik között.
Giovanni di Bicci de Medici (1360-1429)
Giovanni fia, Cosimo számára az anyagi gyarapodás kéz a kézben járt a társadalmi ranglétrán való előrelépéssel.
Miként azt a pápa is megfogalmazta: „Házában nagy horderejű politikai döntések születnek. Az állam hivatalnokairól, békéről és háborúról, valamint a törvényekről is egy személyben dönt. Király ő minden tekintetben, csak címében nem.”.
Ez a Botticelli kép főként fiatal szereplőjének szépsége miatt vált híressé, ám valójában tisztelgés a bankár, Cosimo de Medici előtt.
A medálon is az ő arcképe szerepel, és egy felirat: „Pater patriare” – azaz a haza atyja.
Cosimo de Medici (1389-1464) - Boticelli festményén
150 év leforgása alatt a Medicik sikátori uzsorásokból Európa legerősebb pénzügyi hatalmává nőtték ki magukat, vagyis kétségtelenül ők voltak a modern banküzlet alapjainak egyik legfőbb letéteményesei.
Amivel korábban oly sokan próbálkoztak, az a Mediciknek sikerült. Ars poeticájuknak „a kevés ritkán elég” bölcseletet tekintették, bankhálózatuk és szolgáltatásaik fokozatos növelésével sikerült lecsökkenteniük saját kockázatukat.
A fő hangsúly a hitelkihelyezések helyett a pénzváltásra tevődött, így kevésbé voltak kitéve a fizetésképtelenné vált adósok okozta veszélyeknek. Tökéletes üzleti modell volt ez Cosimo és családja számára.